HVG: Meglehetősen viharosra sikeredett a polgármesterjelölti antréja: amint bejelentette indulását, térfigyelő kamerát szereltek fel az utcájában, vasárnap pedig már a plébános is ön ellen uszított. Ezek után mégis politikus akar lenni?

Márki-Zay Péter: Már az egyetemen is érdekelt a politika, amikor a baloldali irányultságúként közismert Ágh Attila tanszékén politikatudományt tanultam. Érdekes, hogy a legtöbb óránk akkor Lánczi Andrással volt, de ott tanított Navracsics Tibor is. Amerikában pedig végigkövettem a 2008-as elnökválasztási kampányt: ott voltam Barack Obama, Hillary Clinton és John McCain környékbeli rendezvényein. Magyarországon viszont akkor már nem tudtam azonosulni egyetlen párttal sem.

HVG: Ezek szerint felfedezhetünk majd amerikai fogásokat a kampányában?

M-Z. P.: Az nagyon tanulságos volt, hogy Obama a kisemberek húszdolláros adományaiból meg tudta finanszírozni a kampányát. Igaz, ott hagyomány, hogy az emberek kiállnak a saját ügyeikért, és áldoznak az értékekért, itthon kevésbé. De egyre több magánembertől kapok tanácsokat, adományokat, előfordul, hogy pénzt dobnak a postaládámba.

HVG: Azért Amerikába nyilván nem a politikai kampányokat tanulmányozni ment ki. Talán inkább pénzszerzés végett?

M-Z. P.: Inkább a tudásszomj hajtott. Egy közgazdásznak óriási tanulmányút Amerikában élni pár évig. Még a kilencvenes években, amikor 50 ezres fizetéssel kezdtem, valóban azt gondoltam, ha nem megyek ki, sosem tudok megfelelő egzisztenciát teremteni. Aztán amikor 2004-ben hivatalosan kivándoroltunk Kanadába, már nem ez volt a cél, hiszen akkor már jól kerestem itthon, egyedül el tudtam tartani a családot. Lényegében ötéves kirándulás volt, kevesebbel jöttünk haza, mint amennyivel kimentünk. Bár kétszer annyit kerestem, mint itthon, a fizetésemet mindig elutaztuk, és a feleségem tanulmányai is sokba kerültek. Mivel kisebb városban éltünk, ahol nehéz házat bérelni, vettünk egyet, de a 2008-as ingatlanválság után vesztettem rajta 27 ezer dollárt – a ház meg a banké lett.

HVG: Miért akartak hazajönni?

M-Z. P.: Hogy a gyermekeink magyarnak nőjenek fel. Életünkben tizenháromszor költöztünk, gondolhatja, hogy egy nagy családnál ez mekkora dolog! Amíg kicsik a gyerekek, könnyen alkalmazkodnak. De amikor Kanadából az USA-ba költöztünk, a legnagyobb fiunk már megsiratta a barátai elhagyását. Tizenéveseket már nehéz kiszakítani a környezetükből. Mi is azért vagyunk hódmezővásárhelyiek, mert bár több városban laktunk már, az e szempontból kritikus 14–18 éves korunkban itt éltünk, itt vannak a barátaink, a családunk.

HVG: Mennyire befolyásolja a gyermekeit a jövőjük alakításában? Beleszól a pályaválasztásukba, vagy tán abba, hogy hol éljenek?

M-Z. P.: A nagyfiam iskolaválasztását talán picit egyengettem. Informatikus akart lenni, és én azt tanácsoltam neki: menjen mérnök informatikusnak, hogy több műszaki tartalom legyen a programnyelv mögött. De Márai a példaképem, aki az Egy polgár vallomásában azt mondja: az a rokona volt a legboldogabb a családjában, aki az értelmiségi környezetéből fekete bárányként mészárosnak ment. Ha a gyerekeim jók lesznek abban, amit választanak, bármi legyen is az, garantált a megélhetésük. Hacsak nem lehetetlenítik el őket az apjuk miatt...

HVG: A disszertációjában arra kereste a választ, hogyan lehetne a fejlettebb nyugati társadalmakéhoz közelíteni a jólétünket. Rájött már a megoldásra?

M-Z. P.: Az amerikai tapasztalataim alapján van néhány ötletem, hogyan lehetne Magyarországon is fejleszteni a gazdaságot. Amikor kint éltünk, egyszer hosszan beszélgettem a helyi polgármesterrel, és utána felkértek, hogy a regionális munkaerő-fejlesztési felügyelőbizottságban én képviseljem a megyét. Ott sokat foglalkoztak azzal, hogy a fiatalokat felkészítsék a munkaerőpiacra, letelepítsenek nagyvállalatokat helyben és fejlesszék a kisvállalkozásokat. Dinamikus elképzeléseim vannak arról, hogyan kellene itthon is előrelépni. Persze ehhez az kell, hogy az elnyomás, a félelem és a korrupció ne akadályozza meg a gazdasági fejlődést.

HVG: Magyarországra visszatérve mikor ábrándult ki a Fideszből, amelyben korábban hithű keresztényként annyira bízott?

M-Z. P.: Már 2006-ban sem tetszett Orbán populista kampánya, amikor nem voltam itthon, de figyeltem az eseményeket. Aztán 2010-ben mégis úgy gondoltam, hogy az „elmúltnyolcév” után a Fidesz csak jót tehet: például fellép majd az oroszokkal kötött mutyiszerződések meg a rendőri erőszak ellen. Hát nem. Pedig sok jót tettek: értékelem például a dohányzás visszaszorítását, vagy a segély helyett munkát programot. Egy ideig még azt is megértettem Orbánéknál, hogy a választási győzelemért populistának kell lenniük, pénzt gyűjteni a pártkasszába, akár a legalitás határait súroló ügyekkel is. Akkor a korrupció eszköznek tűnt a jó ügy érdekében, most ez az eszköz vált a fő céllá. A végső elkeseredést az váltotta ki bennem, amikor az Állami Számvevőszék megbüntette a legnagyobb ellenzéki pártot, illetve ellehetetlenítették Havas Henriket, nyilvánvalóan azért, mert írt egy könyvet Vona Gáborról.

HVG: És csodálkozik, hogy sokan a Jobbik emberének gondolják?

M-Z. P.:Egész életemben a keresztény értékek támogatója voltam, soha nem azonosultam sem a baloldallal, sem a Jobbikkal. Mindazonáltal sok sikert kívánok nekik a néppártosodáshoz. Azt is vallom, hogy Magyarországnak igenis szüksége van a radikalizmusra. Mondom is a jobbikosoknak, hogy legyenek még radikálisabbak: álljanak ki a magyar emberekért, a cigányokért és a zsidókért is!

HVG: Hát a Jobbik nem erről híres!

M-Z. P.: Pedig szerveztek ők már felvonulást cigány család érdekében is – igaz, olyan faluban, ahol más cigány családok ellen védték meg őket. Én azt hangsúlyozom, hogy nem emberek, hanem a bűnözés ellen kell kiállni – így lehet ez pozitív dolog tőlük.

HVG:  Miért nem árulja el, hogy melyik ellenzéki párt kérte fel elsőként jelöltnek?

M-Z. P.: A két nagyobb ellenzéki párt azt már korábban megbeszélte egymás között, hogy hajlandók lennének nem indítani jelöltet, ha én vállalom a független státuszt. Jelentősebb további párt nincs Vásárhelyen. Ha megkeresnek, azt szoktam mondani, hogy az lenne a legjobb, ha nem szólalnának meg. De az országgyűlési jelenlétre esélyes pártok nem tehetik meg, hogy ne indítsanak valakit vagy ne adjanak ki közleményt, hogy valakit támogatnak. A csillagok úgy álltak most össze, hogy lehet indulni valódi függetlenként. Annyira elegük van a városban az embereknek a megfélemlítésből, hogy hajlandók akár egy közös független jelöltre is szavazni. Azt mindenesetre megmutatja a történelem, hogy a diktatúrák sem tartanak örökké: ha valaki hosszú távon az emberek ellen politizál, az előbb erkölcsileg, majd politikailag is megbukik.

HVG: A nyilatkozatai közben többször meghatódott. Érzékeny emberként nem fél a csalódástól?

M-Z. P.: Komoly feszültséget éltem meg, amikor döntenem kellett. Nagyon bízom az emberekben. Mondták már, hogy túlságosan naiv vagyok, de én szeretnék is az maradni. Annyiféle ember politizál, miért ne lehetnének egyszer naiv politikusaink?

HVG: Materialista kereszténynek nevezte magát. Mit értett ezen?

M-Z. P.: Sok barátom van különféle vallási irányvonalból, a karizmatikus testvérektől hallom, milyen csodálatos élményeik vannak. Ugyanakkor nekem soha nem jelent meg a Szűzanya. Ebben az értelemben földhözragadtabb vagyok. De amióta elbocsátottak, a hitemben hatalmasat fejlődtem. Mondtam is a főnökömnek, hogy hálás vagyok neki. A Jóisten összetört engem is, pont úgy, ahogyan az ostyát összetörik áldozáskor. Akkor nyitottá válunk arra, hogy befogadjunk üzeneteket. Például advent hetében úgy éreztem, az evangéliumban éppen hozzám szóltak. Megerősített a Jóisten abban, hogy ezt a feladatot el kell vállalnom.

A cikk a HVG 2018/03 számában megjelent Portré bővített változata.